tobábbtovábbtovább...

A kocsiban furcsa nyugalom szállt meg. Viccelődtünk és megállapítottuk, hogy megint késünk, persze nem miattam... Én sosem kések el. Én vagyok a pontos idő mintalánya... Izgultam, hogy mit kapunk a fotóstól.

Ójajj, durván meleg van, és a hajam legalább az első fényképig bírná ki... Nagy kérés volt, ugyanis a hajamba kódolt "márcsakazértisazleszamiténakarok" egyre inkább erőre tört, hiába a sok hab, lakk, meg forró vas...

Odaértünk. Sivárság és pislákoló napfény. Semmi baj, legalább nem esik-gondoltam és egyre jobb kedvvel mosolyogtam.

"BE kéne menni a napraforgósba"-szólt a fotós, belém meg belémpillantott a hirtelen felismerés: otthonhagytam a váltócipőmet. Ugyanis megbeszéltük, hogy viszek egy pluszcipőt, mert a fotós közölte, hogy a menyasszonyok ultrahisztisek mindenre, így ne játszunk fölöslegesen egymás idegeivel, vigyek inkább váltópipőt, amit nem sajnálok. Hát elfelejtettem. Na nem baj! Kitalálunk valamit!

Pár perccel később két tesco-s szatyorral a a lábaimon battyogtam befelé a sárba. Éreztem, ahogy a harmat és az esőcseppek átfurakodnak a vékony harisnyán. Uhh, szembejött egy karó vagy mi, a ruhámon lett tőle egy szép kis sárfolt. Elnevettem magam, mire Dini hirtelen csak annyit tudott mondani: Virikém, hogy etted le magad kaja nélkül? Mert oké, hogy mindig leeszed magad, de hogy sárral is megy!

Elnevettem magam, mit érdekel az egész. Nehogymár egy foltot szúrjon ki mindenki! Ha meg igen, tudják, hogy rólam van szó. Mindig van egy folt a ruhámon... Akár tőlem függetlenül is. Gica barátnőm már azzal gyanusított meg, hogy direkt ilyeneket veszek meg a boltban, csakhogy megőrizzem a leevős alibimet...

Fotóztunk egyet-kettőt-háromszázat... Dőltünk, hajoltunk, bújtunk, hadonásztunk napraforgókkal, aztán miután közöltem, hogy a súlyom nem kedvez a sárban készült képekhez(besüllyedtem), inkább kivonultunk a használaton kívüli bekötőútra... tiszta sár vagyok. Igazi parasztmenyasszony-hmmm a farmwillesek büszkék lesznek rám! :D

Ezek után jöttek az országúti képek... Azt szerettük volna, ha nem a megszokott, beállított képeket nézzük majd vissza, hanem magunkat, olyannak, amilyenek valóban voltunk. Mert lehet, hogy szép, ha egy menyasszony tökéletes, de nem akartam semmilyen illúziót kergetni, mégis csak rólam van szó... Így kirohantunk az útra, ahol elvileg nem közlekedik semmilyen jármű, mert egyszercsak a semmiben vége van az útnak. Gyakorlatilag jött lovaskocsi, minden... NAgyon vicces volt a döbbent arcokat látni, hogy sehol egy kéreg nélküli fa, ahol általában pózolnak a menyasszonyok... Szaladtunk az úton, elvonultunk, jól éreztük magunkat...

ezután vonatra ültünk és leutaztunk Vámosgyörkre, mert mért ne? :D

Amikor leértünk, és kellő mennyiségű népet meghökkentettünk a pályaudvaron és modellt álltunk minden telefonnal fényképező embernek, odaszaladt hozzám egy kisgyerek fényképezkedni, de előtte annyit mondott az anyukájának, hogy :anya, nézd egy angyal... Hát ez igen jól esett, annyira randa csak nem lehetek... Innen Mátrafüredre mentünk a kopasz fenyők közé. Ide már jöttek a koszorúslányaim is, akik egészen 9 óráig alhattak volna... Mázlisták, 9 órakor már a világomat nem tudtam... Gyönyörűek voltak! Majd elájultam tőlük! A keresztlányom folyton az abroncsával játszott, amit megértek, mert én is ezt csináltam. Furcsa érzés. A kedves férjem mondogatta, hogy nem érti, mi a francnak kellenek ezek a ruhák, elrontják az alakot, mert természetellenesek... A lagzi napján közölte, hogy még sosem látott ilyen szépnek, de tartja tézisét, miszerint a ruha természetellenes, viszont én gyönyörű vagyok... Elolvadás... ennyi bókot az elmúlt 6 évben nem kaptam tőle... :D

Itt rájöttem, hogy ingerült vagyok. Mégpedig az éhség miatt. BAsszus, nem ettem még ma semmit és egy óra múlt... Nem lehetett innom sem, nehogy izzadni kezdjek a nagy melegben és csillogjon a fejem a képeken... Szóval leendő menyasszonyok, készüljetek, se enni, se inni nem szabad... és tűrni kell a nagy meleget a fűzőben...

Beültünk a kocsiba. Végre kaptam ásványvizet. Úgy éreztem, mintha tényleg virág lennék, aki végre vízhez jut. Kivirultam, a fejfájásom is javult. Úgy néztem ki, mint egy hadirokkant. A hajam egyenesen lógott, a fátylam kiesett, a sminkem elkenődött. Amikor hazaértem, a keresztanyám sikított, amikor meglátott...

"Úristen! Egy playmate-tet engedtem el itthonról és godzilla jött haza. Irány a hajsütővas..."

NEM! Előbb lezuhanyzok! Kurva meleg van odakint! -visítottam és már rohantam is a fürdőbe. A probléma ott volt, hogy a fotós ott akart átöltözni és bezárkózott. A rokonok közül mindenki fent rohangált a lakásban, én meg ott álltam egy szál  plédbe burkolva. Jöttek gratulálni,meg a borítékokkal, és amikor mondtam, hogy nem alkalmas, mert leesik rólam a pléd, megsértődtek. Többen... Még páran viccelődtek is, hogy nem fogok e elkésni... Basssz... Mennék én, ha lehetne. Volt, aki még a fürdőbe is utánam akart jönni. Naneeeeeeeee... Csak fürödni szeretnék egyedül. Nem jött össze. Jönni kellett fogni a hajamat és ügyelni a sminkemre. Szóval egy menyasszonynál megszűnik létezni a személyes tér és a szégyenlősség...

Utána gyorsan felöltöztettek megint és újra a hajamnak álltak... Pattogott a vas. Giccom bejött és rámnézett: de szarul nézel ki! Jól vagy? ettél, ittál már? Mire megszólaltam volna, lerohant kajáért. A nap egyik legjobb tette volt... Éreztem, ahogy a sejtjeim bálványozva gicát köszönetet mondanak mind a két falatért, amire időm volt...

Jöttek a rokonok, ismerősök, barátok... Senkinek nem leszek meglepetés, mindenki durván kíváncsi. Keresztanyám azt hajtogatja, hogy kedvesen, ne oltsak le senkit.

Pedig jó kedvem van. Nem bántok én senkit. Mindenkinek válaszolok, mosolygok, a vállamra borult sírókat meg megvigasztalom. Sok hüppögő, pityergő ember. A mini koszorúslányok, akikről eddig nem tudtam, szaladgálnak körülöttem és egyenként közlik velem, hogy ők ma a legszebbek, de elég csini vagyok ahhoz, hogy lehessek a második... Pörögnek előttem mind. Kicsit kiakadok, hogy ezt a kérésemet is jó sokan figyelembe vették, hogy nem szeretnék nagy felhajtást és flancot... nembaj! Csak két anyuka adott pluszba abroncsos ruhát a gyerekére-az se baj, ha fiú... :D

Ilyen a családom, ez van... Nem baj, úgy jó minden, ahogy van...

Vajon mi lehet Dinivel? Izgulok... A barátnőim feljöttek hozzám, végre csak egy csaj sír... Megvigasztalom, hogy tényleg nincs semmi baj és nem temetésre jöttünk, csak egy gémoverwájtszenzésönre... Nevet, rendicsek, pipa! Kis drágáim, miattam népviseletbe öltöztek. Elérzékenyülök...Senki sem sír épp mellettem. Nevetgélünk. Dobokat hallok. A lányok felugranak, menni kell... Szól a zene az utcában... "férjhez megy a falu legszebb lánya..." Virikém! A menetben nem szabad hátranézni, ne felejtsd a pénzt a cipődbe és gyönyörű vagy! majd eltűntek...

Kalimpál a szívem. Az első sokk... Úristen! Mi lesz most? Izgulok. Ajajajajjj, sírnom kell... Gica épp sompolyog lefelé, ráordítok: NE HAGYJ EGYEDÜL! Odajön, pityereg, megölel. Annyira durva, hogy itt vagyunk... Mennyi minden történt pesten, mennyi hülyeséget csináltunk és most itt vagy és gyönyörű vagy és komoly menyasszony. Felnőtt vagy, vagy mi... Le kell mennem, mert rámszóltak! NE haragudj Virim! azzal lement...

Ott álltam, néztem az ablakon a vonulókat. Elől jött Ő... Mindenki pörög és kíváncsian figyeli a sátrat, hátha ott van a menyasszony... Csak Dini néz az ablakomra... Elszorul a szívem. Érzem, ahogy a könnyek utat akarnak törni maguknak, de nincs idő rá.

Madárka a vőfély mondja a szöveget, a lányok lent morajlanak a hallban, szólítanak. Kimegyek a szobámból, belenézek a tükörbe és közlöm az ottani szép menyasszonnyal, hogy MINDEN ÚGY JÓ, AHOGY VAN!  Mosolyt fel! kacsintás. Elismerő tekintet a tükörből. Megcsillan a karomon a karkötő...

Amint meglátnak a lányok, szipognak és azt hallom, hogy : úúúúááááá... még jobban mosolygok. Még egy pityergőt megvigasztalok. Felemelik a háromméteres fátylamat és elindulunk kifelé...