papír még mindig

Ahogy lassan fél év távlatából merengek. a parás ara egyre inkább homályba vész. Egy parás fiatalasszony lettem, aki a főiskolán túl, a semmiből próbál megélni. Abból, hogy szeret írni és festeni. Valljuk be: ez édeskevés!

A számlák nem repülnek el angyalszárnyakon-még a karácsony tiszteletére sem -  a postára befizetve. Éjjel-nappal az éhbérért gürizve nincs ami megoldást nyújtson erre az egészre. Csak a tehetetlenség és a folytonos papír utáni para hajtja az életem.

Igen, az ember mindig papírokra vágyik, hiszen olyanok ezek, mint a menlevelek. Egy-egy darab fecni, ami az életünket jelentheti. Egy olyan papírra vágyok most, ami a megélhetésünket biztosítja, a kis családunkét: a férjemét és az enyémet.

Mi a nő dolga? Főzni, mosni, takarítani. Cáfolnom kell! Pénzt keresni, hogy egyenrangú félként állhassuk az élet viharait, mert akinél a pénz, annál a hatalom! Ugyanúgy szükség van rá, mint egy falat kenyérre. Nem tudunk nélküle élni.

A házasélet, mézesévek. Tökéletes. Bár néha jó kicsit egyedül... de ezt csak az egykén felnőttek érthetik... nekünk kell a magány, a csend, hogy nyugodtan tehessük azt, amit régen is : most írnék és festenék. Csak a halk szuszogást hallom a hálóból. Rossz, hogy ő ott, én pedig itt, de néha erre is szükség van. Inkább nem alszom, de írnom kell!

a para ezután is folytatódik, az eufóriának vége, és jön a cenzúrázatlan, de nem levédetett ValóVilág Viripara módra...